Dr. Horvátth Márton

VEKOR Kft
ügyvezető igazgatója

Polinszky-díjat kapott 2009-ben

Dr. Horvátth Márton 1944. augusztus 25-én született Budapesten. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett (1962), majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, a radiokémiai ágazaton végzett okleveles vegyészmérnökként (1968).
1968-1992. között a Polinszky Károly által is igazgatott Nehézvegyipari Kutató Intézetben kutatott. A radiokémiai osztályon kilenc évig radioaktív izotópokkal analitikai, technológiai, méréstechnikai és növényvédőszer-kémiai kutatásokat folytatott, majd a korróziós osztály munkájában vett részt. Korróziós kutatási területei: talajkorrózió, tartályok és csővezetékek külső és belső korróziója, katódos védelme, műtrágyaoldatok és ipari atmoszféra korróziós hatásának vizsgálata. 1981-ben a Veszprémi Vegyipari Egyetemen műszaki doktori fokozatot szerzett.
Részt vett a korróziós szakmérnökök képzésében és a szabványosításban. Az intézet felszámolása előtt a korróziós osztály osztályvezetője volt.
Különös érdeme, hogy az Intézet felszámolása után eredményesen életben tartotta ezt az osztályt: 1992-ben az osztály tagjaival együtt megalapította a VEKOR Kft.-t, amely azóta eredményesen működik, és jelentős szerepet tölt be a hazai korrózióvédelemben. Változatlanul gondoskodik a NEVIKI örökségeként immár 49 éve megjelenő, egyetlen hazai korróziós folyóirat, a Korróziós Figyelő kiadásáról.
Különösen fontos tevékenysége az évente két alkalommal, nemzetközi részvétellel megrendezett korróziós konferenciák szervezése. A VEKOR-konferenciák a hazai korrózióvédelem jelentős tényezői, ahol a résztvevők a szakma újdonságairól, fejlesztésekről kapnak tájékoztatást.
A korróziós szakmérnökök képzésének sajnálatos megszűnése miatt különösen fontos, hogy már csak Ő szervez korróziós továbbképzéseket. Szervezője és fő előadója a mérnökök ill. szakmunkások korróziós tanfolyamainak, szerkeszti a továbbképzések jegyzeteit.
Eddig 61 szakmai előadás fűződik nevéhez. Hazai és külföldi szakfolyóiratokban megjelent számos cikk és a „Hegesztés és rokon technológiák” kézikönyv korróziós fejezetének szerzője.
Több évtizedes kutatói tapasztalatát a kémia egyéb területén is hasznosítja, igazságügyi szakértő, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara, az MTA-VEAB Korróziós Munkabizottsága, a Magyar Korróziós Szövetség, valamint a Magyar Anyagtudományi Egyesület tagja.