Dr. Vonderviszt Ferenc

Polinszky díjat kapott 2016-ban. Dr. Vonderviszt Ferenc az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen fizikusi oklevelet, a Magyar Tudományos Akadémián 1989-ben biológiai tudomány kandidátusa fokozatot, 2001-ben pedig doktori címet szerzett. A Veszprémi Egyetem Fizika Tanszékén oktatói munkáján kívül új tárgyak bevezetésével is színesítette az elsajátítható ismeretek skáláját. Nevéhez fűződik a Molekuláris Biofizikai Kutatólaboratórium létrejötte, melynek eredményeként a Veszprémi Egyetemen megkezdődhettek a fehérjefizikai és bio- nanotechnológiai kutatások. Megalakította az ország első Nanotechnológiai Tanszékét, valamint a Pannon Egyetem Molekuláris- és Nanotechnológiák Doktori Iskoláját. Jelenleg a Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézet igazgatója. Tagja a Magyar Biokémiai Egyesületnek és a Magyar Biofizikai Társaságnak. 1997-ben Széchenyi Professzori ösztöndíjat kapott, míg 1999-ben a Veszprémi Akadémiai Bizottság az „Év kutatója” címmel tüntette ki. 2014-ben elnyerte a „Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala” által adományozott Milleniumi Díjat, a Magyar Biofizikai Társaság pedig nevesített MBFT éremmel tüntette ki. Veszprém városa 2005-ben „Pro Urbe” díjjal, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága pedig 2015-ben aranyemlékéremmel jutalmazta munkásságát. 2014-ben „Magyar Tudomány” kategóriában Veszprém Megyei Príma Díjat kapott. A városhoz hű polgár, aki mindig kötelességének gondolta, hogy szülőföldje gyarapodásához a saját eszközeivel hozzájáruljon. Önzetlen ember, aki egykori iskoláját, a Kossuth Lajos Általános Iskolát a mai napig támogatja. 2016-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a bio-nanorendszerek kutatásának területén végzett iskolateremtő és nemzetközileg is elismert tudományos tevékenységéért, valamint kiemelkedő vezetői és irányítói munkájának elismeréseként Dr. Vonderviszt Ferenc részére Polinszky- díjat adományoz.