Dr. Bartha László

Polinszky Díjat kapott 2017.

Dr. Bartha László szakmai pályafutása a Veszprémi Vegyipari Egyetem Ásványolaj és Széntechnológiai Tanszékén kezdődött, ahol műszaki doktori címet szerzett és melynek 1999 és 2009 között tanszékvezetője is volt.

A Mérnöki Kar kutatási dékán helyettese volt 2006 és 2010 között, 2014 óta a Pannon Egyetem professor emeritusa. Aktív szerepet vállalt a Vegyészmérnöki Intézet Kooperációs Kutatási Központjának megalapításában.
A hazai és a nemzetközi tudományos szakmai közélet elismert résztvevője. 21 szabadalommal rendelkezik, melyből hazai és külföldi vállalatok egyaránt vásároltak. Kutatás- fejlesztési tevékenységének egyik nagyon fontos eredménye, hogy 2009-ben hazai szabadalmi oltalmat nyert a kémiailag stabilizált gumibitumen és annak előállítási eljárása.

Oktatásfejlesztési tevékenysége elsősorban a vegyészmérnök képzéshez kapcsolódik. Több szakmai tárgy kidolgozásában és oktatásában játszott kulcsszerepet, tanítványai közül sok elismert olajipari vezető került ki. Tudományos eredményeit számos díjjal és kitüntetéssel, többek között MOL Tudományos díjjal és Méray László- díjjal ismerték el. 2013-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is átvehette. 2017 -ben Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése a veszprémi mérnökképzésben végzett iskolateremtő tevékenysége valamint kiemelkedő oktatói és kutatói munkájának elismeréseként Dr. Bartha László részére Polinszky- díjat adományoz.