Pápai Tamás

2007

Tanulmányait a Miskolci Egyetem gépész karán kezdte 1990-ben, majd 1994-ben a Veszpémi Egyetemen fejezte be okleveles villamosmérnökként, illetőleg 1998-ban minőségügyi szakmérnökként. Jelenleg a Budepesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MBA posztgraduális szakirányú továbbképzésén vesz részt. Németül felsőfokon, angolul középfokon beszél. A Continental Teves Magyarország Kft-nél kezdte pályafutását minőségügyi technikusként tizennégy évvel ezelőtt. Végigjárva a ranglétra különböző fokozatait (1994-1995. minőségügyi technikus, 1995-1996. minőségügyi labormérnök, laborvezető, 1996-1998. minőségügyi mérnök, mérnök csapatvezető, 1998-2001. minőségbiztosítási vezető), 2001-ben nevezték ki a vállalat ügyvezető igazgatójának, mely posztot azóta is betölti.

A vállalat sikerét elsősorban az anyavállalat stratégiája, a piac alakulása és a veszprémi eredményesség (funkcionális tevékenységek megvalósítása: termék-, szoftverfejlesztés, beszerzés) határozta meg. A sikerhez eléréséhez vezető út fontos része az új termékek és technólogiák bevezetése is. Ennek megfelelően a cég a kezdeti bérmunka – költség előnyök után a nyugati példán okulva időben és folyamatosan megtette azokat a lépéseket, melyek elengedhetetlenek a hosszú távú működéshez (pl.: automatizálás, folyamatos hatékonyság és költségcsökkentési tevékenység, beszállító-fejlesztési és kelet-európai beszállítói lehetőségek feltérképezése, beindítása, vállalat szervezeti irányítása, alkalmazkodás a megjelenő vevői és egyéb külső tényezők hatásához (környezetirányítási, integrált folyamatorientált vállalatirányítási rendszer stb). Ez vezetett oda, hogy Continental Teves Magyarország Kft a megye legnagyobb árbevételű és a legjobb eredményt elérő gazdasági társasága lett. Ezzel összefüggésben Veszprém város legnagyobb iparűzési adót befizető cégeként áttételesen komoly mértékben hozzájárul a város céljainak megvalósításához.

A vállalat Pápai Tamás irányításával a fentiekben túlmenően közvetlenül is sokat tesz városért, környezetért. Ezek közül a fontosabb, kiemelkedőbb tevékenységek:

  •     oktatási intézmények folyamatos támogatása pénz és számítógépes eszközükkel
  •     a veszprémi mentőszolgálat támogatása
  •     a veszprémi és a Veszprém környéki munkatársak és rajtuk keresztül a lakosság életkörülményeinek javítása, támogatása
  •     karitatív szervezetek, segélyprogramok támogatása: cunami áldozatai, Lions club
  •     városi kulturális és sport rendezvények támogatása:(-MKB Veszprém férfi kézilabdacsapat, -Pannon Várszínház,-Petőfi Színház,-Veszprémi ünnepi játékok,-Veszprémi Nyári Fesztivál,-Kittenberg Kálmán Állatkert)

Continental Teves Magyarország Kft kiemelkedő és példaértékű együttműködés alakított ki a Pannon Egyetemmel. Ez a folyamat az elmúlt hat évben, Pápai Tamás vezetésével vált szorossá, élővé. A Kft Veszprémbe telepítette kutatási bázisának egy részét, alapozva az egyetem kutatói potenciáljára, valamint az itt végzett mérnökök szakmai tudására. A cég nemcsak saját fejlesztőműhelyt hozott létre, hanem komoly anyagi segítséget adott egyetemi labor korszerű gépekkel és eszközökkel történő felszereléséhez. Közös kutatási programokat indítottak. Szakmai gyakorlatokkal, egyetemi előadások tartásával, diploma munkák elkészítésben való közreműködéssel is segítik az egyetemet és hallgatóikat. A Pannon Egyetem és a Continental Teves Magyarország Kft együttműködése országos léptékben is kiemelkedő, öregbíti Veszprém város hírnevét.

Pápai Tamás nemcsak cégvezetőként, de magánemberként is jelentős közösségi munkát végez, ezen keresztül aktív részese a veszprémi közéletnek. Tevékenységével itt is példamutató, a köz javát szolgálja. Agilis, mindig hajlandó tenni a jó ügyért. Személyes tevékenységei közül néhány:

Lions Club tag
Kab-hegy Club tag
Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségi Tag;
Veszprém Táncegyüttes Kuratórium elnöke;
Regionális Beszállító Club elnöke.